Kalandozásaim története az antikváriumok világában - bevezető

Igazán hosszadalmas és körülményes dologra vállalkozom az elkövetkezendő hetekben. 
Mivel nagy antikvárium-rajongó vagyok, de jelentősen kevés helyen jártam még ezidáig, ami belopta magát a szívembe, úgy döntöttem, felcsapom a térképet (mármint a google-félét) és nekiugrok a nagyvárosnak - felderítem Budapest antikvárium-készletét!

A dolog nehezebb, mint amilyennek hangzik, főleg, mivel vidéken élek. Mégis, úgy gondolom, ez egy jó alkalom arra, hogy megismerhessem a fővárosunkat közelebbről is és persze, sok-sok új kinccsel gazdagodjak. De ami még ennél is fontosabb: átadhassam Nektek mindazt, amit tapasztaltam a kalandozásaim során. Lesznek kedvencek, kevésbé kedvencek, de morális okokból azokat, amik kifejezetten nem tetszettek, nem fogom feltenni a listámra - nem vagyok én olyan szívtelen. Nem szándékom senkit megbántani, így inkább a középkategóriásokról, és a nagyon nagy kedvencekről lesz csak szó, persze mindegyikben igyekszem előnyt és hátrányt is felsorakoztatni - csak az igazságosság kedvéért :)

Igyekszem az ár-érték arányt is feltüntetni, illetve a hely légkörét, megközelíthetőségét és persze kínálatát is elemezni, ezzel is segítve Titeket abban, hova miért érdemes benézni. Az értékeléseket több részletben közlöm majd, mert - terveim szerint, és ahogy magamat ismerem - elég hosszadalmasra nyúlik majd a listám, és ha egyben írnám le az egészet, egy véget nem érő poszt születne belőle, amit mindenki elunna nagyjából 5 perc alatt.. :D

Az első helyet már meg is jártam, és annyit elárulhatok, hogy nagyon pozitív élmény volt ! :) Ennél többet azonban nem mondhatok, de ne aggódjatok, hamarosan jövök az első csokorral, és persze lehetőség szerint minden antikváriumból egy-egy szerzeménnyel, na meg képes élménybeszámolókkal :) 

Remélem, velem tartotok majd, fedezzük fel együtt Budapest kis-és nagy, ismert vagy épp kevésbé ismert könyvkuckóit és kincsesbányáit ! :)

Hogyan olvasok Book Tag

Nos, régóta szemezek már ezekkel a mókás kis kérdéssorokkal, szerintem zseniális találmány a Book Tag. Szívem szerint mindet kitölteném, ami csak az utamba kerül, nagyon szeretek kérdésekre válaszolgatni, az embernek ilyenkor lehetősége van kicsit önmagába nézni, és olykor még számára is meglepő válaszokat produkálni. Na, de mindent csak szép sorjában.

Ezt a Book Tag-et Missreaders blogján találtam, itt is köszönöm Neki, mivel a megjelölésben az állt, bárki viheti, jelentem, pofátlanul el is vittem. :)

Jöjjenek hát a kérdések!

Hogyan találsz rá új olvasnivalóra?

Mióta aktívan Molyolok, természetesen nem múlik el úgy nap, hogy ne jönne velem szembe egy (vagy több) új, számomra ismeretlen könyv. Ilyenkor, ha felkelti az érdeklődésemet, utánanézek, és ha tetszik, már landol is a kívánságlistámon. A végtelen hosszú kívánságlistámon. De ahányszor csak könyvesbolt közelében járok, nem hagyom ki az alkalmat, hogy benézzek, és bevallom, sokkal könnyebben választok így könyvet, mint internetes oldalakon. Nagyon intuitív alkat vagyok, szeretem érezni a könyveket. Megfogdosni, belelapozni, bóklászni a könyvespolcok között... Szinte az összes kedvenc könyvemre könyvesboltban találtam rá, és nem itthon, a fotelben ülve, gépről böngészve.

Hogyan szeretted meg az olvasást?

Az én ereimben nem vér folyik, hanem betűk. Meg málnaszörp. Mióta csak az eszemet tudom, megszállottja vagyok a betűknek. Egészen ovis korom óta olvasok, mindent, amin betű van. Ha hosszabb útra mentünk, minden táblát, hirdetést, rendszámokat elolvastam út közben. Az első könyv, amire emlékszem, a Tigris színre lép című gyönyörű képes Disney könyv volt, egy este úgy döntöttem, ma én olvasok esti mesét. Úgy hat éves lehettem akkor, s ez a szerelem máig is tart.

Hogyan változott meg az ízlésed a könyvek iránt, ahogy egyre idősebb lettél?

Szerintem nem igazán változott. Mindig fantasy-rajongó voltam, gyerekkori kedvencem Böszörményi Gyulától a Gergő és az álomfogók volt. Később engem is elkapott a vámpír-láz, de nem a Twilight, hanem minden más. A Nina és az anonim vámpírok klubja is nagy kedvencem volt kamasz koromban, ma már lehet, hogy nem tudnám elolvasni, de akkoriban háromszor is kivégeztem. A komoly, kissé sötét és melankolikus könyveket mindig szerettem. Már, mikor kötelező volt, akkor a kedvencemmé vált a Légy jó mindhalálig. Mai napig szeretem az ilyen szomorkás, keserédes történeteket.

Azt hiszem, talán csak annyiban változott, hogy a fantasy, disztópia, és sci-fi mellé felkerültek a képzeletbeli listámra a krimik és thrillerek is. 

Milyen gyakran vásárolsz könyveket?

Sajnos elég ritkán. Szerencsére a saját könyvtáram majdnem 500 könyvvel büszkélkedhet, amiből nagyjából a fele még olvasatlan, így igyekszem azokat előnyben részesíteni, de természetesen velük párhuzamosan figyelem a frissebb megjelenéseket is, de vásárolni főként alkalmakkor szoktam (születésnap, karácsony, satöbbi).

Hogyan lettél bookblogger?

Jó kérdés. Mindig is olyan ember voltam, aki hangot ad a véleményének. És természetesen mindenről van véleményem. Elismerem, hogy ezek többsége szubjektív, (no igen, ezért is hívják véleménynek, és nem tényeknek) de igyekszem igazságos, és reális lenni, bár az érzelmeim sokszor bezavarnak. Tudni kell még rólam, hogy ha van egy véleményem, akkor többnyire hajthatatlan vagyok. Ezt sokan nem nézik jó szemmel.. Sajnos a környezetemben kevesen olvasnak, és aki olvas, azzal sem mindig egyezik az ízlésünk, így a kedvenc könyveimről, a könyves élményeimről nehezen tudtam beszámolni bárkinek is. Itt a Moly-on láttam, milyen népszerű dolog a blogolás, és megjött hozzá a kedvem. Sokáig halogattam, mert egyrészt borzasztó rendetlen tudok lenni, így a bejegyzések is hol vannak, hol nincsenek, másrészt kissé tartottam attól, hogy többnyire csak magamnak fogok írogatni. Aztán rájöttem, hogy ez talán nem is baj. :)

Hogyan reagálsz, ha nem tetszett egy regény befejezése?

Attól függ. Ha a szívemhez közel áll a könyv, és nem az elképzeléseim szerint lesz vége, el tudok keseredni, de hamar elfogadom a dolgot. Igyekszem megérteni, hogy ennek miért is épp így kellett lennie. 

A függővégek... na az már egészen más állatfaj. Szerintem azokat a molyok lelki terrorizálására fejlesztették ki. Ez is az egyik oka, amiért nem szeretek sorozatokat olvasni. Egyik legmegrázóbb függővég-élményemet kedves Böszörményi Gyulánk Ármány és kézfogója adta - szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Kínzás. Embertelen kínzás.

Milyen gyakran leszel annyira kíváncsi, hogy előrelapozol a könyvekben, hogy megtudd mi fog történni?

Gyerekkoromban rendre úgy kezdtem neki egy könyvnek, hogy először az utolsó oldalt olvastam el, vagy legalább az utolsó egy-két mondatot. Egyrészt azért, mert így végig izgulhattam, vajon hogyan is jutunk el az első mondattól addig a bizonyos utolsóig, mik történnek majd, amik oda vezetnek. Másrészt pedig, nem bírtam a feszültséget. Nem szerettem a meglepetéseket, sokkal nyugodtabban olvastam, ha tudtam, merre is tartunk. Mára már elengedtem ezt az irányítás-kényszert, mert tudom, mennyire el tudja rontani az olvasás élményét, ha ismerem a befejezést.

Kit szeretnél megjelölni?

Természetesen bárkit, aki szívesen megválaszolja ezt a pár kérdést :) 

Első találkozásom a krimik királynőjével; 

avagy a Tíz kicsi néger esete

"Tíz egymásnak ismeretlen ember meghívást kap egy pazar villába. A villa egy sziklás, elhagyatott szigeten áll, amely sziget néger fejhez hasonlít, arról kapta a nevét is. A villa titokzatos tulajdonosáról mindenféle pletykák keringenek. A vendégek, bár valamennyiük múltjában van valami, amit legszívesebben elfelejtenének, reménykedve és örömmel érkeznek meg egy pompás nyári estén a sziklás öbölbe. A tulajdonos azonban nincs sehol… A felhőtlennek ígérkező napokat egyre félelmetesebb események árnyékolják be. A sziget látogatóit a különös fordulatok hatására hatalmába keríti a rettegés. Tízen érkeznek. Hányan távoznak? "


Ki ne hallott volna már Agatha Christie-ről és az ő számtalan zseniálisan kidolgozott krimijéről, karaktereiről és stílusáról? Az egekig magasztalt, királynői pozícióba emelt hölgy engem mégsem győzött meg sosem. Valahogy úgy voltam vele, hogy hiszem, ha látom. 

Agatha Christie könyveivel az a nagy helyzet, hogy az eleje csak információmorzsákból és csipegetésekből áll, ami miatt a kevésbé kitartó olvasó hamar unalmasnak titulálhatja. Ez pedig nagyjából húsz oldalon át tart - legalábbis a Tíz kicsi néger esetében - de onnantól hirtelen felpörögnek az események. Sokáig azt hittem, Agatha Christie stílusa bonyolult, és kevésbé olvasmányos, na meg persze ott van az a sok rejtély és csavar.. ki győzi ezt követni! Nagyot tévedtem, de még milyen nagyot.

A Tíz kicsi néger egy zseniálisan kidolgozott bűntényről szól, na meg egy kis pszichológiáról. Emberekből lassan állatokká válunk bűneink és félelmünk árnyékában - talán így fejezhetném ki leginkább ezt a 212 oldalt. 
Mi kell egy remek krimihez? Egy egzotikus sziget, 10 ember, akiknek látszólag semmi, de semmi közük egymáshoz, és persze sok-sok gyilkosság. Na meg egy nagy arcul csapás, lehetőleg akkor, mikor már azt hitted, minden megoldódott.

A csavarok elképesztőek. Többször kiáltottam fel csalódottan, hogy "De hát én tudtam... már az elején tudtam, hogy ő lesz a gyilkos..." Aha, na megint tévedtem. Nem, hogy nem ő lett, de még a második tippem sem jött be. Pedig látszólag minden úgy alakult, ahogy elképzeltem. Aztán jött az Epilógus. Az a nyavalyás kis 21 oldal. Ami mindent megváltoztat. Mikor a gyilkos vallomását olvastam, csak hitetlenkedve felkacagtam, s ez volt az első gondolatom: ez zseniális. Nekem ebből még több kell. 

Jelentem, röpke 35 oldal kellett ahhoz, hogy magabiztosan kijelenthessem, Agatha Christie megvett kilóra. Mikor a birtokomba jutott úgy 18 könyve, fogalmam sem volt, mit kezdek majd vele. Azt hiszem, most már tudom. Bevackalom magam, és kíméletlenül kivégzem mindet. Lehetőleg egy hét alatt.




a könyv Moly-adatlapja: Agatha Christie: Tíz kicsi néger

Rojik Tamás : Befogad és kitaszít

Egy péntek estén az anyám a vacsoránál nagyon komolyan azt mondta, hogy a követező pénteken el fogom kísérni őt balettórára, hogy nőiességet tanuljak, ahogyan a hozzám hasonló úri hölgyeknek illik. Az eltelt évek ellenére is meglepett a vaksága. Gondolkodtam, melyik reakciót válasszam. Földhöz vághattam volna a levest, üvölthettem volna, nagyon halkan nemet válaszolhattam volna, és akkor elegánsan felmegyek a szobámba, de sejtettem, hogy fordulóponthoz érkeztem, valamin változtatnom kell. Apám látta a hezitálásomat, óvatosan húzta maga felé a törékeny tárgyakat, de megszólalni nem mert.










Szenvedve írtam meg ezt az értékelést. Hogy miért? Azóta is ezen töprengek.

Ahogy elolvastam az utolsó szavakat, és becsuktam a könyvet, jó ideig semmiféle érzelmet és reakciót nem tudtam kicsikarni magamból. Csak hümmögtem. Járkáltam a lakásban. Főztem egy teát, de majdnem a bögre mellé öntöttem a forró vizet. A gondolataimat teljesen lekötötte ez a 124 oldal. Nem tudtam eldönteni, mit érzek. Szeretem? Utálom? Tetszett? Megborzongtam tőle? Talán ez így mind együttesen. 

Én mindig azt állítottam, a jó könyv olyan, ami érzelmeket vált ki belőlünk. Nem kell, hogy megértsük, mi miért történt, vagy, hogy egyetértsünk a szereplőkkel, az eszmékkel, amit a könyv hordoz. Csak hatással legyen ránk. Nos, ez a regény kijelenthetem, hogy nagyon is hatással volt rám. 

Az első erotikus jelenetnél forgatni kezdtem a szemem. "Remek, már megint egy ilyen..." Később viszont megértettem, hogy igenis szerepe volt benne, ahogy mindennek. Minden jelenet, minden apróság, ami az átlag embereknek talán gyermetegnek és felejthetőnek tűnnek, nagyon is a helyén volt, és kellett. A fiú Igen, szándékosan nem írom le a nevét. Nekem kellemes volt, mikor végül kiderült, egy kis pluszt adott a történetbe, hogy nem tudtam sokáig. érzelmei, vagy épp érzelem nélküli tettei, Noémi butaságai, ahogy az újdonság erejével feltörő ingereket kezelte, mind-mind ellenszenvesek lehettek volna, mégsem voltak azok. Ez a szellem lengte körbe az egész könyvet, az író erre építkezett, s emiatt nem is lett furcsa, vagy unszimpatikus. 

Sokan nem tudtak azonosulni a művel, mert nem elég introvertáltak, hogy megértsék, mit is éreznek a szereplők. De kérdem én, valóban tudnunk kell, mit éreztek? Tovább megyek: egyáltalán megvan rá a képességünk, hogy tudjuk mit is érez bárki ? Szerintem nem kell ehhez se antiszociálisnak, se fiatalnak, se öregnek, se bármi másnak lennünk. Ez a könyv él, lélegzik, saját valósága van, és ha szerencsés vagy, egy kis fogékonysággal és empátiával beléphetsz ebbe a valóságba. 

A szereplőket igazán megkedveltem, de a fiú közelebb állt a szívemhez, már a legelső fejezetektől. Noémi elkényeztetett, hercegnői stílusa kissé ellenszenvessé tette, de a könyv végére ő is elnyerte a szimpátiámat, és nagyon szívmelengető volt, ahogy egymásra találtak. 
Külön remek ötletnek tartom, hogy a történet két szálon futott, izgalmassá és bensőségesebbé tette.

A könyv több tanulsággal is büszkélkedhet, talán az egész egy nagy tanulság. Többek között az, hogy mindenkinek van párja a világban. Még a legelcseszettebbeknek is. A könyv hordoz némi társadalomkritikát is, főként a beilleszkedésről, és arról, milyen is másnak lenni. Nem feltétlen ilyen magasságokban, mint a két főszereplő de igenis rengeteg ember, főként fiatal éli úgy életét, hogy mások előtt álarcot hordva igyekszik eltakarni, ki is ő valójában, mert a társadalom nem fogadná el, ha őszinte életet élne. 

Mindent egybevetve, nagyon örülök, hogy elolvashattam. Hozzáadott valamit a kis lelkemhez, az életemhez, a szemléletemhez. És külön büszke vagyok rá, hogy magyar író tollából származik, és magyar helyszíneken, magyar szereplőkkel játszódik ! 

Kedvenc idézetem:

"Úgy hitte, kiürül majd belőle minden érzelem, újra csak üres, logikusan működő porhüvellyé válik, lassan el fogja felejteni ezt a kalandot, a lányt, a titkos helyiséget, hogy milyen nevetni, zokogni, a szép épületeket a városban, a sütemények ízét, a szerelmet, mindent, ami számára azt jelentette, hogy képes ember lenni."


A könyv Moly-adatlapja: Befogad és kitaszít

Holly Black: A fehér macska

Cassel ​átoktevők családjából származik, akiknek hatalmukban áll, hogy kezük legkisebb érintésével megváltoztassák valaki érzéseit, az emlékeit, a szerencséjét. Mivel az átoktevés törvényellenes, ők mindannyian gengszterek vagy szélhámosok. Kivéve Casselt. Az ő érintése nem varázslatos, úgyhogy ő kívülálló, az egyenes srác egy görbe úton járó családban. Mindössze egyetlen apróságot kell elnézni neki, hogy három évvel ezelőtt meggyilkolta a legjobb barátját, Lilát.

Az azóta eltelt idő alatt Cassel, beleolvadva a tömegbe, gondosan felépítette a normalitás látszatát. Ám a látszat bomlásnak indul, amikor Cassel egy szörnyű álomtól űzve, amiben egy fehér macska akar neki valamit mondani, egyik éjszaka elkezd alvajárni. Más, felkavaró dolgot is észrevesz, két bátyjának furcsa viselkedését is beleértve. Titkolnak előle valamit, amiből egy rejtélyes történet bontakozik ki. Ahogy Cassel elkezdi gyanítani, hogy részese egy óriási csalásnak, azt is szeretné megtudni, valójában mi történt Lilával. Az is lehet, hogy még mindig életben van? Hogy ezt kinyomozza, Casselnek túl kell járnia az összes körülötte lévő szélhámos eszén.

Sokaktól hallottam, hogy az eleje döcögősen indul. Nos, tényleg. A fogalmazásmód egy kissé döcögős, néhol lyukakat véltem felfedezni a mondatokban, mintha hiányozna olykor egy alany, vagy egy-egy szó, ami nem biztos, hogy feltétlenül kell oda, de nélküle olyan...üres. Lehet, hogy ez a fordításnak köszönhető egyébként. Kicsit az volt az érzésem, mintha egy remek képzelőerővel megáldott kortársam leült volna a gép elé, és elkezdte volna leírni a fejében nyüzsgő hangok sokaságát. De ez csak az írás stílusára vonatkozik. Magára a történetre nem. Az zseniális.

Az első sokk engem akkor ért, mikor ehhez a mondathoz értem: "Ha megteszem, örökre eltűnik az a gondosan fenntartott látszat, hogy átlagos srác vagyok. Srác. Nos, borzasztó figyelmesen olvashattam a fülszöveget, ha nem jöttem rá, hogy ez a könyv nem egy lányról szól... Szó ami szó, teljesen más történetre számítottam. Leszámítva ezt a kis botlást is, tényleg nem ezt vártam. Nagyon nagyot csalódtam, kellemesen. 

A történet tele van fordulatokkal. Én csak kapkodtam a fejem, bár voltak kiszámítható részei is, és szerintem Cassel néha olyan borzasztó lassan fogta fel a dolgokat, hogy legszívesebben rákiabáltam volna, hogy "Hé, kölyök, nyisd már ki a szemed... nem lehetsz ilyen szerencsétlen!" Aztán az is lehet, hogy nekem jár túl gyorsan az eszem... :D
Mégis, a legtöbb eseményre nem számítottam. 

A karakterek meglepően jól voltak megformálva. Cassel-t a végére egészen megszerettem. Sokat segített, hogy az ő szemszögéből ismerhettük meg a történéseket, és, hogy a sok gondolata és érzése által teljes betekintést nyerhettünk a személyiségébe, és annak alakulásába. Szerintem a történet végére határozottan fejlődött. Lehet, hogy nem kifejezetten jó irányba, de fejlődött. 
Lila... fogalmam sincs, Cassel hogy szerethetett belé még a gyilkosság előtt. Egy elkényeztetett, manipulatív kis liba, bár meg kell hagyni, az ő ereiben sem málnaszörp csordogál...
A két testvér közül nem tudtam eldönteni, kit utáljak jobban. Néha Barron-t, néha Philip-et, néha mindkettejüket egyformán. 
Cassel nagyapja viszont kellemes meglepetés volt számomra. A történet elején még azt hittem, ő a legnagyobb gengszter, és attól tartottam, Cassel életét is ő sodorja majd veszélybe, de legalábbis nem áll mások útjába, ha megteszik ezt. Végül egy gondoskodó és tiszta fejjel gondolkodó embert kaptunk - ami a többi szereplőnkről nem igazán mondható el. Kivéve talán még magát Cassel-t.

Az írónő által felépített világ fantasztikus. Szeretem, ha egy történet csak éppen kicsit elrugaszkodott a mi valóságunktól, annyira, hogy ha beleélem magam, akár még el is hihetem, hogy így működnek a dolgok. Az átokvetők, a szerencsevetők, az álmainkat megzavaró álomvetők... mindannyian, ha hihetetlen is, valamennyire talán mégis hihető lehet. 
A történet sötét, nyomasztó, izgalmas, és magával ragad, ha akarod, ha nem. Rég feledkeztem bele ennyire könyvbe, a szó szoros értelmében nem tudtam letenni. Cselszövés, lélektan, meglepő fordulatok, a család újraértelmezése... ez A fehér macska. 

Előrebocsátom, nem tökéletes, sőt. Tényleg vannak hiányosságai, főleg fogalmazásban, de annyira kerek a sztori, hogy ezekről egy pillanat alatt meg is feledkezünk. A zsenialitása talán abban is rejlik, hogy bár sok helyen érthetetlen, és kicsit kidolgozatlan, épp ezért fogalmunk sem lehet, mi történik a következő mozzanatban, mi miért történik, az egész történet nehezebben kiszámíthatóvá válik.

Kedvenc idézetem:

" -Megfeledkeztem magamról. - mondom. Megfeledkeztem arról, hogy ugyan a bukijukká varázsoltam magam, de soha nem voltam a barátjuk. Megfeledkeztem arról, milyen törékeny alapokon nyugszik az ürügy, amire a társadalmi életem épült."

A könyv Moly-adatlapja: A fehér macska

I've got your name written here in a rose tattoo...

A március a tavasz kezdete, a tavasz pedig az újjáéledés, az új kezdetek időszaka. Ehhez méltón úgy döntöttem, bővítem picinyke blogocskámat, ami ugyan még igazán gyerekcipőben jár, de hát mikor, ha nem most? A könyvmoly mellett grafikus is vagyok (meg még sok más is, de erről majd később), de sosem lett a hivatásom, mert többre tartom a klasszikus technikákat, mint a számítógépes szerkesztést. Kézzel való firkálgatásokból meg igen nehéz megélni. A szívem egy kis szeletkéje ugyanakkor mindig is a grafikáé marad, ezért döntöttem amellett, hogy minden hónap végén összegyűjtöm, miket rajzolgattam. Tudjátok, ez is én vagyok.

Igaz, március elseje van, legyen ez a február zárása, egy kis ízelítő :) 
Az ötletet nem én találtam ki, de száz százalékban szabadkézi rajz. Egy kis 2B-s grafit, egy kis tűfilc, és sok türelem. Na meg egy jó film. Az elengedhetetlen.