Holly Black: A fehér macska

Cassel ​átoktevők családjából származik, akiknek hatalmukban áll, hogy kezük legkisebb érintésével megváltoztassák valaki érzéseit, az emlékeit, a szerencséjét. Mivel az átoktevés törvényellenes, ők mindannyian gengszterek vagy szélhámosok. Kivéve Casselt. Az ő érintése nem varázslatos, úgyhogy ő kívülálló, az egyenes srác egy görbe úton járó családban. Mindössze egyetlen apróságot kell elnézni neki, hogy három évvel ezelőtt meggyilkolta a legjobb barátját, Lilát.

Az azóta eltelt idő alatt Cassel, beleolvadva a tömegbe, gondosan felépítette a normalitás látszatát. Ám a látszat bomlásnak indul, amikor Cassel egy szörnyű álomtól űzve, amiben egy fehér macska akar neki valamit mondani, egyik éjszaka elkezd alvajárni. Más, felkavaró dolgot is észrevesz, két bátyjának furcsa viselkedését is beleértve. Titkolnak előle valamit, amiből egy rejtélyes történet bontakozik ki. Ahogy Cassel elkezdi gyanítani, hogy részese egy óriási csalásnak, azt is szeretné megtudni, valójában mi történt Lilával. Az is lehet, hogy még mindig életben van? Hogy ezt kinyomozza, Casselnek túl kell járnia az összes körülötte lévő szélhámos eszén.

Sokaktól hallottam, hogy az eleje döcögősen indul. Nos, tényleg. A fogalmazásmód egy kissé döcögős, néhol lyukakat véltem felfedezni a mondatokban, mintha hiányozna olykor egy alany, vagy egy-egy szó, ami nem biztos, hogy feltétlenül kell oda, de nélküle olyan...üres. Lehet, hogy ez a fordításnak köszönhető egyébként. Kicsit az volt az érzésem, mintha egy remek képzelőerővel megáldott kortársam leült volna a gép elé, és elkezdte volna leírni a fejében nyüzsgő hangok sokaságát. De ez csak az írás stílusára vonatkozik. Magára a történetre nem. Az zseniális.

Az első sokk engem akkor ért, mikor ehhez a mondathoz értem: "Ha megteszem, örökre eltűnik az a gondosan fenntartott látszat, hogy átlagos srác vagyok. Srác. Nos, borzasztó figyelmesen olvashattam a fülszöveget, ha nem jöttem rá, hogy ez a könyv nem egy lányról szól... Szó ami szó, teljesen más történetre számítottam. Leszámítva ezt a kis botlást is, tényleg nem ezt vártam. Nagyon nagyot csalódtam, kellemesen. 

A történet tele van fordulatokkal. Én csak kapkodtam a fejem, bár voltak kiszámítható részei is, és szerintem Cassel néha olyan borzasztó lassan fogta fel a dolgokat, hogy legszívesebben rákiabáltam volna, hogy "Hé, kölyök, nyisd már ki a szemed... nem lehetsz ilyen szerencsétlen!" Aztán az is lehet, hogy nekem jár túl gyorsan az eszem... :D
Mégis, a legtöbb eseményre nem számítottam. 

A karakterek meglepően jól voltak megformálva. Cassel-t a végére egészen megszerettem. Sokat segített, hogy az ő szemszögéből ismerhettük meg a történéseket, és, hogy a sok gondolata és érzése által teljes betekintést nyerhettünk a személyiségébe, és annak alakulásába. Szerintem a történet végére határozottan fejlődött. Lehet, hogy nem kifejezetten jó irányba, de fejlődött. 
Lila... fogalmam sincs, Cassel hogy szerethetett belé még a gyilkosság előtt. Egy elkényeztetett, manipulatív kis liba, bár meg kell hagyni, az ő ereiben sem málnaszörp csordogál...
A két testvér közül nem tudtam eldönteni, kit utáljak jobban. Néha Barron-t, néha Philip-et, néha mindkettejüket egyformán. 
Cassel nagyapja viszont kellemes meglepetés volt számomra. A történet elején még azt hittem, ő a legnagyobb gengszter, és attól tartottam, Cassel életét is ő sodorja majd veszélybe, de legalábbis nem áll mások útjába, ha megteszik ezt. Végül egy gondoskodó és tiszta fejjel gondolkodó embert kaptunk - ami a többi szereplőnkről nem igazán mondható el. Kivéve talán még magát Cassel-t.

Az írónő által felépített világ fantasztikus. Szeretem, ha egy történet csak éppen kicsit elrugaszkodott a mi valóságunktól, annyira, hogy ha beleélem magam, akár még el is hihetem, hogy így működnek a dolgok. Az átokvetők, a szerencsevetők, az álmainkat megzavaró álomvetők... mindannyian, ha hihetetlen is, valamennyire talán mégis hihető lehet. 
A történet sötét, nyomasztó, izgalmas, és magával ragad, ha akarod, ha nem. Rég feledkeztem bele ennyire könyvbe, a szó szoros értelmében nem tudtam letenni. Cselszövés, lélektan, meglepő fordulatok, a család újraértelmezése... ez A fehér macska. 

Előrebocsátom, nem tökéletes, sőt. Tényleg vannak hiányosságai, főleg fogalmazásban, de annyira kerek a sztori, hogy ezekről egy pillanat alatt meg is feledkezünk. A zsenialitása talán abban is rejlik, hogy bár sok helyen érthetetlen, és kicsit kidolgozatlan, épp ezért fogalmunk sem lehet, mi történik a következő mozzanatban, mi miért történik, az egész történet nehezebben kiszámíthatóvá válik.

Kedvenc idézetem:

" -Megfeledkeztem magamról. - mondom. Megfeledkeztem arról, hogy ugyan a bukijukká varázsoltam magam, de soha nem voltam a barátjuk. Megfeledkeztem arról, milyen törékeny alapokon nyugszik az ürügy, amire a társadalmi életem épült."

A könyv Moly-adatlapja: A fehér macska