2017. március 26., vasárnap

Kalandozásaim története az antikváriumok világában - bevezető


Igazán hosszadalmas és körülményes dologra vállalkozom az elkövetkezendő hetekben. 
Mivel nagy antikvárium-rajongó vagyok, de jelentősen kevés helyen jártam még ezidáig, ami belopta magát a szívembe, úgy döntöttem, felcsapom a térképet (mármint a google-félét) és nekiugrok a nagyvárosnak - felderítem Budapest antikvárium-készletét!



A dolog nehezebb, mint amilyennek hangzik, főleg, mivel vidéken élek. Mégis, úgy gondolom, ez egy jó alkalom arra, hogy megismerhessem a fővárosunkat közelebbről is és persze, sok-sok új kinccsel gazdagodjak. De ami még ennél is fontosabb: átadhassam Nektek mindazt, amit tapasztaltam a kalandozásaim során. Lesznek kedvencek, kevésbé kedvencek, de morális okokból azokat, amik kifejezetten nem tetszettek, nem fogom feltenni a listámra - nem vagyok én olyan szívtelen. Nem szándékom senkit megbántani, így inkább a középkategóriásokról, és a nagyon nagy kedvencekről lesz csak szó, persze mindegyikben igyekszem előnyt és hátrányt is felsorakoztatni - csak az igazságosság kedvéért :)




Igyekszem az ár-érték arányt is feltüntetni, illetve a hely légkörét, megközelíthetőségét és persze kínálatát is elemezni, ezzel is segítve Titeket abban, hova miért érdemes benézni. Az értékeléseket több részletben közlöm majd, mert - terveim szerint, és ahogy magamat ismerem - elég hosszadalmasra nyúlik majd a listám, és ha egyben írnám le az egészet, egy véget nem érő poszt születne belőle, amit mindenki elunna nagyjából 5 perc alatt.. :D




Az első helyet már meg is jártam, és annyit elárulhatok, hogy nagyon pozitív élmény volt ! :) Ennél többet azonban nem mondhatok, de ne aggódjatok, hamarosan jövök az első csokorral, és persze lehetőség szerint minden antikváriumból egy-egy szerzeménnyel, na meg képes élménybeszámolókkal :) 

Remélem, velem tartotok majd, fedezzük fel együtt Budapest kis-és nagy, ismert vagy épp kevésbé ismert könyvkuckóit és kincsesbányáit ! :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése