Carlos Ruiz Zafón : A mennyország fogságában.

"A férfi olyan, mint a muskátli. Akkor kel életre, amikor már épp kidobná az ember.

1957 karácsonya. A Sempere & Fiai könyvkereskedésben felbukkan egy baljós alak, és könyvet dedikál az épp távol levő segédnek. A segéd Fermín Romero de Torres, a könyv a Monte Cristo grófja. A nagyszájú, vagány Fermín a dedikáció láttán elsápad, és attól kezdve egyre furcsábban viselkedik.
Barátja, Daniel Sempere nyomozni kezd a baljós alak után, és elképesztő történetet göngyölít fel. A szálak a polgárháborúig, a Montjuc hegy tetején terpeszkedő barcelonai börtönerőd a mennyország 13-as cellájáig vezetnek. Ahonnan a fogoly általában zsákba kötve távozik."

Nem gondoltam, hogy az Angyali játszmát uraló sötétséget lehet még fokozni. De lehet. A mennyország fogságában a legrövidebb, mégis, ez a 324 oldal talán többet mond, mint az első két kötet együtt. A szél árnyékát nem múlhatja felül (Zafón akármit írna, szerintem azt már nem überelheti), de valami más minőségben mégis túlszárnyalta, ahogy az Angyali játszmát is. Ebben a könyvben Fermín barátunk kerül fő szerepbe, pontosabban az ő múltja, ami valamiképp összefonódott a második könyvben megismert David Martín sorsával, s ismeretlenül a Sempere családéval is. Itt minden mindennel összefügg, a szálak inkább összebogozódnak, minthogy szépen tisztázódnának,és bennem egyre több és több kérdés halmozódik - csak remélni tudom, hogy a sorozat záró kötetében tényleg mindenre fény derül.

Mindezek ellenére az író ismét nagyot alkotott. A humora, a lehengerlő stílusa összeköti a három regényt, mégis érezni lehet valami kis leheletnyi eltérést, ahogy a romantika és finomság egészen elveszik, és helyt ad a borzalmaknak, titkoknak - még több titoknak - és annak a sötét hangulatnak, amin még egy lélekmelengető esküvő sem enyhíthet.

 A könyv függővéggel zárul, igazi klasszikus mondat: "... de már tudja, hogy a történet, az ő története, még nem ért véget. Csak most kezdődik. " Nos, ezek után ki ne várná izgatottan a befejező részt, ugye?
Akárhogy is, Carlos Ruiz Zafón engem megvett kilóra, a neve nekem már garancia, s egyedi stílusával annyira belopta magát a szívembe, hogy írhatna bármiről, elolvasnám.

Kedvenc idézetem:

"A jövőt nem várni kell, hanem kiérdemelni."


a könyv Moly-adatlapja: A mennyország fogságában